Erotikus munka a középkorban: meglepően szigorú szabályokkal rendelkező bordélyházak voltak akkoriban

Az erotikus munka más szemmel: a középkori bordélyházak meglepően szabályozottak voltak!

A középkorban jelentősen másképp tekintettek a prostitúcióra és szexmunkára, mint a modernkori Európában.

Arra számítanánk, hogy a merev vallási doktrínákra épülő, erőteljes keresztény egyház üldözte az erotikus munka jelenségét, de a valóság más volt.

A hatóságok legtöbbször nem avatkoztak be a lányok ügyeibe, sőt,

inkább szabályokkal és rendeletekkel igyekeztek védeni őket és a közösséget egyaránt.

Ezzel párhuzamosan azonban létrejött egy kizsákmányoló rendszer is, amely ma is létezik, és a nőket pusztán eszközként kezeli, hogy kielégítsék bárki szexuális kívánságait, ha azok megfelelő összeget fizetnek érte.

A prostitúció és a bordélyházak témája ma is jelentős tabukkal van körülvéve.

A szexuális szolgáltatás nyújtása azonban mindig is része volt a társadalomnak (például a középkorban is), még akkor is, ha az egyének - különösen az elnyomott prostituáltak - hangja gyakran fájdalmasan hiányzik a történelemből.

Arról már korábban is írtunk, hogy a prostitúció, mint legősibb foglalkozás, miként virágzott Magyarországon:

Erotikus munka és bordélyházak a középkor idején

A középkorban, mintegy a 11. század körül, világszerte elindult a civilizáció fejlődése: városok alakultak ki, és az emberek fokozatosan rájöttek, hogy a szélesebb összefogás előnyös lehet a pénzszerzés és a tisztességes jólét szempontjából.

Ebben az időszakban kezdett formálódni a bordélyházak fogalma is.

Ezek létrejötte egyrészről súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket okozott a nők körében, ugyanakkor szigorúan szabályozták a prostitúció működését.

A középkori Európában tehát egy paradox helyzet alakult ki a tolerancia és az elítélés között

Habár a paráznaság formálisan bűnnek számított, a hatóságok mégis valamilyen mértékben szükséges rossznak tekintették a prostitúciót. A szexualitás nyílt megélése ebben az időszakban tilos volt, különösen házasság előtt.

Az egyház úgy ítélte meg, hogy a szexmunka komoly veszélyt jelent a társadalomra nézve, ugyanakkor úgy vélte, hogy ellenőrizetlenül még nagyobb problémákat okozna, mivel a (férfi) lakosság elnyomott testi igényeinek hiányában elfajulhat, elfogadhatatlan utakat keresve veszélyezteti az ártatlan nők erkölcsi tisztaságát,

nem is beszélve a nemi erőszak eseteinek növekedéséről.

A legális bordélyok létrehozása tehát a férfiaknak lehetőséget adott volna a középkorban kiemelkedően fontos házasság előtti nemi élet zavartalan kielégítésére, miközben az erényes nőket megóvta volna a zaklatásoktól.

Abban is hittek, hogy az intézmények léte segít megfékezni a szodómiát, amelyet abban a korszakban a legnagyobb bűnnek tartottak,

ráadásul a prostitúciót áruként lehet kezelni, így az érintettek az államnak csinos adóösszegeket fizetnek majd.

„Ha prostitúció nem volna, a parázna vágyak tombolása romlásba vinné a társadalmat"

Szent Ágoston érvelése nyomán a világ szinte örömmel követte ezt az irányt.

A késő középkorban, a 14-15. században a bordélyházak száma olyannyira megnőtt, hogy a mai napig is abszolút rekordot tartanak ebben a tekintetben.

A kereslet óriási volt, hiszen nemcsak a nőtlen, de a házas férfiak, sőt a papság tagjai is szívesen látogatták ezeket a helyszíneket, és elengedhetetlennek tartották az "örömlányok" által nyújtott szolgáltatásokat.

Az intézmények léte elősegítette a gazdaság növekedését az egész világon.

Mi ebből a tanulság? A bordélyok bizony olyan tevékenységből termeltek extra profitot, amelyet a férfiak sosem adnának fel, és amelyet hatalmas létszámban űztek – a nők felett.

Erotikus munka a gyakorlatban: így működött az európai bordély

A prostitúciót gyakran városfalakon kívüli területekre vagy kijelölt zónákba szorították vissza - habár nem mindenhol volt ez a gyakorlat -, és meghatározták a prostituáltak munkavégzésének pontos helyszíneit és időpontjait (egyes városokban például a peremterületeken élő leprásokkal és szegényekkel együtt).

A bordélyházak többnyire a város tulajdonában voltak, vezetőik pedig felelősséget vállaltak a törvényes és zavartalan működésért: általában férfiak, de néha nők is vezethették őket.

A bevétel nemcsak a erotikus munkából származott, hanem az ételekből és italokból is.

London Bankside utcájában, a Temze partján álltak a hivatalosan engedélyezett piros lámpás házak.

A szexmunkások szabadon közlekedhettek ki és be, és a szobahasználatért hetente nem kérhettek tőlük többet, mint 14 penny-t az üzemeltetők.

Angliában a házas asszonyoknak vagy a nemi betegségben szenvedőknek nem volt megengedett kéjnőként dolgozni, és csak azt a férfit szólíthatták meg, aki egyértelműen közeledett hozzájuk.

Nördlingenben a prostituáltaknak külön díjat számítottak fel az étkezésért és gondozásért, és az összkeresetükből egyharmadot elvettek.

A nők azonban megtarthatták a pénz maradék kétharmadát, valamint a borravalót, amit az bőkezűbb kliensek ajándékoztak nekik.

Bolzano városában a prostituáltak viszont erőszaknak és brutalitásnak voltak kitéve, mivel a bordélyház fenntartóinak megengedték, hogy keményen fegyelmezzék és bántalmazzák a szexmunkát végző nőket.

Ha egyszer egy nő bordélyházba került, többé nem sok esélye volt kijutni.

Magyarországon az érdeklődők Sopronban és Budán is találhattak bordélyházat. A soproni intézmény 1330-1380 között működött, egy 1437-es dokumentum szerint pedig a budai Vár területén 322 ház is volt!

Az ismert bordélyházak többsége a 14. században jött létre, három nyilvános fürdőház pedig a 16. századi Budán létesült (ebben az időben bizonyos fürdők szintén bordély jelleggel működtek).

A prostituáltakra vonatkozó szinte egyetemes korlátozás az öltözködésre vonatkozott

A „tisztességes” nőktől való megkülönböztetés és a zűrzavar elkerülése érdekében az egyház megkövetelte, hogy vegyenek fel valamilyen jellegzetes ruhát.

Gyakran hordtak tehát megkülönböztető jeleket: Bristolban például csíkos kapucnit, Genfben vörös kézelőt, Toulouse-ban karszalagot.

Milánóban fekete köpeny volt a kiválasztott ruha, míg Firenzében a lányok kesztyűt és harangot viseltek a kalapjukon.



Az ún. „ágyasság” vagy „ágyastartás” is gyakori státusz volt: a partnerek ilyenkor formális szerződést kötöttek, amelyek például szexuális hűségről szóló megállapodásokat vagy támogatási kötelezettségeket tartalmaztak.

Néha még az is előfordult, hogy az ágyasságból házasság lett!

Sajnos a középkori bordélyok működésére vonatkozó források hiányosak, a legtöbbjük tanúvallomás, bírósági dokumentum vagy személyes emlék.

Érdekes történelmi morzsa például a Hermann von Weinsberg kölni jogász által készített terjedelmes gyűjtemény, melyben a szerző röviden kitér a bordélyházakban tett látogatásaira is.

Őszintén elmeséli például, hogy itt veszítette el a szüzességét, hogy mennyire rákapott a látogatásokra, és a szexet mindig a részegséggel, a szórakozással és a társasági élettel társította.

A bordélyházak és a prostitúció „aranykora” a 16. század után hanyatlani kezdett

A jelenséget és annak megfelelő kezelését a mai napig komoly viták kísérik, természetesen konszenzuális megoldás nélkül.

Egy biztos, amíg kereslet van rá, nyomtalanul eltűnni soha nem fog – legfeljebb igyekeznek láthatatlanná tenni.

Forrás: ÉVA Magazin.